Töredékek a szerelemről

Garai Gábor: Töredékek a szerelemről

Ki megvigasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!

Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhítat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.

És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.

*

Lehet, csak a hibátlan testedet
szerettem, s föltárult, elengedett
szépséged gyújtottam ki a szilaj
szenvedély képzelt lángcsóváival?
Lehet, hűséged, vadságod csupa
varázsolt rongy volt, festett glória:
én rádbűvöltem rajongón – te csak
eltűrted jámbor hóbortjaimat?
Lehet, hogy így volt.
Akkor is neked
köszönök mindent – s elvégeztetett.
Fönntart még a tőled vett lendület.
Már semmi sem leszek tenélküled.

*

Immár aligha változom meg:
minden vonásom végleges.
Mi eddig eszmém s mámorom lett,
eztán sorsom törvénye lesz.

*

Aláaknázott terepen
lépkedek feszes nyugalomban.
Dühöm csak jelentéktelen
legyek dünnyögésére robban:
a folytonos életveszély
morajától szemem se rebben;
minden reményem benned él,
halálomnál véglegesebben.

*

Mire megszüljük egymásnak magunkat,
kihordunk annyi kínt, kívül-belül,
hogy elszakadni egyikünk se tudhat
többé a másiktól:
feltétlenül
valljuk egymást, mint gyermekét az anyja. –
S akkor ha majd fájdalmak súlya nyom,
fele bánatod én veszem magamra,
és bűneid felét is vállalom.

*

Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósít munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.

*

Nincs itt más lehetőség:
lélek-fogytig a hűség
szálai két szeretetnek
végképp összeszövettek…

*

És Penelopém vár odahaza,
szövi a remény álom-szőnyegét.
Nincs termő nyara, kacér tavasza,
néki ez a telt öröklét elég,
hogy el ne múljék tőle a varázs,
mit érkezésem, a bizonytalan
sajdít belé, s a halk vigasztalás,
hogy csak őérte őrzöm meg magam.

Reklámok

Lépcsők

„Ahogy a virág hervad, s ahogy hátrál
Az ifjúság az öregségnek, minden
Életfok, bölcsesség adott koránál
Tovább nem tarthat, reménye se futja.
Legyen kész, hogy búcsúzzék s újra kezdjen
Mindig a szív, melyet az élet elhív,
Hogy szilárdan, fájdalom nélkül tudja
Megkötni bármikor egy új kötésünk.
Mert minden indulásban varázs rejlik,
Mely véd minket és megsegít, hogy éljünk.
 
Teret tér után szelünk át lobogva,
Ne legyen hazánk, hol szívesen laknánk;
A világszellem nem bilincset rak ránk:
Feljebb akar emelni fokról fokra.
Alighogy elfogadtunk otthonunkul
Egy életkört, reánk fekszik a restség,
Csak aki kész, hogy felkel s útnak indul,
Bénító nyűgöket csak az törhet szét.
 
Tán halálos óránk is minden
Ifjítóbb új teret terít elébünk,
Örök hívó szót küld az élet értünk…
Hát rajta szív, búcsúzz, a gyógyulás vár!”
 
(Hermann Hesse: Lépcsők)

Tévedés

“Azzal próbáltam vigasztalódni, hogy az élet végül is nem tévedhet, és ha kigúnyolja szép álmaimat, akkor az álmok ostobák és hamisak. […] és azt tapasztaltam, Harry, hogy az álmaimnak volt igaza, ezerszer is igaza volt, akárcsak a te álmaidnak. Az élet, a valóság tévedett.”

https://moly.hu/konyvek/hermann-hesse-a-pusztai-farkas

Raw With Love

Raw With Love

little dark girl with
kind eyes
when it comes time to
use the knife
I won’t flinch and
i won’t blame
you,
as I drive along the shore alone
as the palms wave,
the ugly heavy palms,
as the living does not arrive
as the dead do not leave,
i won’t blame you,
instead
i will remember the kisses
our lips raw with love
and how you gave me
everything you had
and how I
offered you what was left of
me,
and I will remember your small room
the feel of you
the light in the window
your records
your books
our morning coffee
our noons our nights
our bodies spilled together
sleeping
the tiny flowing currents
immediate and forever
your leg my leg
your arm my arm
your smile and the warmth
of you
who made me laugh
again.
little dark girl with kind eyes
you have no
knife. the knife is
mine and i won’t use it
yet.

More Bukowski poems at https://hellopoetry.com/charles-bukowski/

Mozi

Gyógyszeres üveg a főcím,
koppanó pohár a dal,
üvegszilánk szereplők
egynémely kezembe mar.

Itt ülök ösztön és ész közt,
érzés csak egy maradt, egy
kattog a mozi fejemben,
érzés csak egy maradt, egy.

Rozsban a Zabhegyező

Már a megjelenéskor elhatároztam, hogy adok neki esélyt, de csak most jutottam odáig, hogy megvegyem az újrafordított Catcher in the Rye-t. Néhány oldalon vagyok még csak túl, nincs vele probléma.

A Nőket pár éve eredetiben olvastam. Mivel a Posta is remek volt magyarul (is), megajándékoztam magamat ezzel a fordítással is. A csomagolása sajnos nem valami frappáns…

thumb_20161219_164846_1024

Míg a halandók alszanak

Nos, mivel már egy éve, hogy a buszozás nem része a napi rutinomnak, így sokkal kevesebb lehetőségem maradt az olvasásra is. (Ezer szerencse, hogy az Atlas Shrugged 1100 oldalát még “éppen” ki tudtam olvasni tavalyelőtt, haha.) Szóval alig maradt öt-tíz perc itt-ott az olvasásra. Persze arra van az embernek ideje, stb…

Szóval egyébként is kicsit rendet raktam a könyvek között, és úgy döntöttem, hogy az egyik novelláskötet (Míg a halandók alszanak) pont megteszi, hogy visszazökkenjek az olvasásba.
És micsoda kellemes meglepetés! A színvonal persze ingadozik, de azért javarészt kiválóan szórakoztam. Kár lett volna hagyni tovább porosodni ezt a könyvet. Külön jó, hogy az utóbbi hónapok álommentes éjszakáinak is véget vetett.