álom kategória bejegyzései

Álmomban…

… átmentem unokatesómékhoz. Nagybátyjám az udvaron térdelt a betonon, és előre nézett maga elé. Megörültem, hogy látom. Tudtam, hogy álmodok, mert hét éve meghalt. Bár utána jött már egy álombéli búcsúra, nem haboztam most sem, megöleltem. Egy pillanatra. Aztán felnéztem, ő pedig jó harminc évvel fiatalabb volt, és már egészen előre dőlt. Aztán még egy ölelés, és egy párhetes kisfiút fogtam a kezemben. Aztán felébredtem.

Script

Álmomban valahogy elém bukkant egy 4-5 soros kis szöveg. Egy újságből kivágott képaláírás lehetett. Ahogy elkezdtem olvasni, beugrott, hogy ez csak álom. De azért erőltettem magam, és végigolvastam mielőtt felébredtem volna.

Aztán felébredtem, és persze nem emlékszem egy szóra sem… Gondolom, majd valamikor biztos becsap egy dézsa vű.

Álomjegyzet

(levélrészlet)

Hello!

Általában megírom az ismerőseimnek, ha szerepelnek az álmomban. Most az a különleges eset, hogy rólad szólt ugyan, de te igazából nem is voltál benne.

Előzmény: Egyszer már álmodtam azt, hogy X városban (teljesen ismeretlen környéken) mintegy mellékesen rátaláltunk a házatokra. Egy jómódot sugárzó épület volt magas kerítésfronttal, és valószínűleg szép kerttel a ház mögött. Én és kis családom fáradtan gyalogoltunk immár hazafelé az eltévedésből, amikor megláttunk téged a kerítés mögött — éppen a kicsit levegőztetted (olyan 7-8 hónapos lehetett). Álmomban csak éppen köszöntünk.

Az elmúlt éjszakai álmomban ismét X-ben jártunk, ugyanazon a környéken. Megint problémánk akadt, ezúttal az autó rohadt le alattunk, és ezért gyalog igyekeztünk vissza a városközpontba. Aztán, ahogy megláttam az épületet, “Ó” — mondom — “ide most bemegyünk, ha már legutóbb olyan hülyék voltunk, hogy meg se néztük rendesen azt a gyereket”.

Bementünk. Anyukádat és anyósodat találtuk az udvaron. (Furákat álmodok, mi? Haha) Szóval, kérdezzük őket, hogy mi a helyzet, hol vagytok? “Nem sokára jöttök.” Addig üljünk le. Egyszerre csak egyértelmű lett, hogy valami hatalmas családi ünnepségre készül a család. Épp csak felmértük a téglával kirakott udvar közepén álló irgalmatlan méretű asztalt (olyan magas volt, hogy mellkasomig ért a lapja!), már tódult is be a kapun a vendégsereg.

Elsőre olyan volt, mintha egy esküvőről érkezett volna meg a násznép. Nem nagyon lepődött meg közülük senki azon, hogy egy ismeretlen család már ott áll az asztal mellett. Aztán, ahogy szétoszlott az udvaron a mindenféle nemű és korú kis tömeg, jobban megnézhettük őket. Egyetlen ismerős arc sem volt köztük, és te sem voltál sehol.

A sok “Hol vannak már? Hol vannak már?” kiáltásból nyilvánvaló lett, hogy ők is titeket várnak és ti késtek az eseményről. Viszont egyértelmű volt, hogy ti vagytok az ünnepeltek. Azt még mondjuk nem tudtam, hogy ti mint pár, vagy ti mint család, esetleg csak a gyermek. A mulatozás azért elkezdődött. Bár a nagy asztalra nem nagyon került semmi, inkább az udvar szélein folyt az evés-ivás.

Aztán egy fiatal amish-képű srác az asztalra csapott egy az asztal méretéhez méltó hatalmas könyvet. És megkért, hogy én (mi) mint váratlan vendégek vezessünk bele elsőként a jókívánságainkat. Felütötte a könyvet valahol középen, és rögtön láttam, hogy ez inkább egy nagycsaládi ereklye, mintsem emlékkönyv nektek. Ráadásul roppant réginek és értékesnek tűnt, meg hát azt semmi tudtam, hogy mi az apropója az egésznek. “Köszönöm, előbb még összeszedném a gondolataimat” — hárítottam a kérést.

Az este telt-múlt. Nem igazán tudtunk beleolvadni a mulatságba, inkább csak el voltunk magunknak. Az egyetlen ismerős (anyukád) sem volt sehol. Talán egyszer mintha a tesódat láttam volna, de nem vett észre. Ti még mindig nem kerültetek elő, aztán lassan hajnalodni kezdett, én meg felébredtem.

T H E E N D

Na, erre varrjál gombot!

Így utólag arra tippelek, hogy keresztelő lett volna a gyereknek. Bár nem vagyok benne biztos, hogy az amishok csinálnak ilyesmit…

Világvégkiárusítás

Álmomban abban a kis zeneboltban jártam, ahol általában szoktam járni álmaimban. Végkiárusítás volt. Sajnos bezárt a hely, mert teljesen ki kellett üríteni a környéket (innen a cím). A bakelitek között válogattam: Astral Doors (Requiem), Katatonia (Last Fair Deal) és több más kedvenc album is ott sorakozott, pakoltam is a kosaramba. 77 Ft volt egy szimpla album, 110 egy dupla. Vettem vagy ötöt-hatot. Illetve ötöt-hatot tettem a kosárba, de a pénztárig nem jutottam álmomban, mert ismerősök érkeztek a boltba, beszédbe elegyedtünk, aztán felébredtem.

A bringa

Álmomban találtam az egyik útszéli árokban egy hi-tech biciklit. Csupa króm volt, vagy inkább csiszolt fém, viszont hiányzott mindkét kereke. Annyira szögletesre volt tervezve az egész, egyáltalán nem tetszett.

Álom, kert…

Három hete volt a kertásás, faátültetés. Ez a valóság, erről majd később bővebben. Álmomban viszont vetettünk is kertbe, és a vetemény szépen ki is hajtott mivel álmomban nagyon szép idők voltak az elmúlt hetekben. Mondhatjuk, hogy tavasz. Pedig nem volt az, mert emlékszem, nagyon megijedtem, hogy már mostmeg mi lesz. Hiszen előttünk a tél, a saláta meg itt figyel… Hát, ennyi volt. Nem valami eseménydús álom, haha.

Réhémálom

Nagyon durva menekülős horrorálmom volt mára virradóra. Az egyetlen jó rész az volt, amikor motoroztam (motorral menekültem). Kicsit árnyalta az élményt, hogy földúton kellett sietni éjnek évadján kikapcsolt reflektorokkal. Aztán be egy városba, de ott már abszolut nem tudtam, ki kivel van. Szóval para volt.

Gömb utca

Álmomban egy ismeretlen kisvárosban jártunk. A város határában letettük az autót (eleve vonattal mentünk?) és biciklivel igyekeztünk a cél felé. Egy látszólag egyszerú útvonalat sikerült benéznünk, és hát eltévedtünk. Szép, napos, nyár eleji idő volt. Vasárnap 2-3 óra körül. A Gömb utcát kerestük, de nem nagyon találtuk – rendre Napsugár, Napfény és hasonló nevű helyeken fordultunk meg. Tetszetős kisváros volt egyébként, szép fákkal, terekkel és viszonylag régi, de jó állapotban lévő épületekkel. Alig néhány járókelővel futottunk csak össze. Az egyiktől meg is érdeklődtük, hogy hol a csudában járunk. Illetve amíg A. érdeklődött, addig én egy frissen kiragasztatott (cirkusz?)plakátot nézegettem. És nagyjából itt ébredtem fel.

Tényleg nagyon szép idő volt. Hogy kit vagy mit kerestünk volna a Gömb utcán arról nincs fogalmam.

Egy félig-meddig már elfelejtett álom

Csütörtökre virradóra álmodtam.

Megérkeztek a Földre. A nap (a hét?) nagy részében nem is láttuk őket. Aki megmaradtunk, hajószerű utazóalkalmatosságban laktunk. Aztán egyszer csak mozgolódni kezdtek. Volt valami fehér, toronymagas központjuk, onnan repültek ki. Különféle áttetsző, szürke állatalakban jelentek meg. Egy-egy “őrjárat” után visszatértek a toronyba, aminek közelében kulcsformát öltöttek, majd újabb állatalakot és már tértek is vissza. Bár láthatóan nem törődtek velünk, mindenki igyekezett elbújni. Én is elbújtam. El is aludtam.

Aztán felkeltem.