2010. július havi bejegyzések

Gaiman temetője (2)

Befejeztem.

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy még talán a Csillagpornál is jobb egy kicsivel, aztán a vége már nem állt össze. Az utolsó fejezet egyáltalán nem, de az utolsó előtti is akadozott. Nálam legalábbis. De addig nagyon jó.

Kicsit gondolkozom valami alternatív befejezésen.

Kieg.: Ja, és A dzsungel könyve ide vagy ode, de ennek a címe is sz*r.

Az élvezetek földjén

A júliusi Hammer mellékletekén jutott el hozzám a Replika új albuma. Másképpen valószínűleg nem találkoztam volna vele, mert évek óta nem követem a zenekar dolgait. Az elmúlt 5-6 évben esetleg pár klipet láttam a youtube-on.

Elsőre-másodikra nem nagyon jött be a zene, de aztán bennragadt az autóhifiben és szép lassan meglettek a kedvenc dalok (8., 10., majd a 3.), végül már csak alig néhány sávot kell kihagynom. Kellemes meglepetés tehát, a borító viszont rettenetes.

Nemfoci

Amikor sorolják a statokat, hogy melyik csapat hány százalékban tartotta magánál a labdát, melyik játékos hány km-t futott a meccsen, vagy hogy hány évvel ezelőtt tudott utoljára x csapat gólt lőni vb-n szabadrúgásból – az nekem nem foci, és ne kelljen már ilyeneket hallgatni a közvetítésben.

Eb, vb — jó pár éve nagyjából csak ennyi érdekel a fociból. A klubmeccsektől hányok.

Egyébként meg javasolnám, hogy a csoportmérkőzések után, valamint az egyenes kieséses szakaszban is sorsolják ki az ellenfeleket.