“Sing me a song…” :(

Sing me a song, you’re a singer
Do me a wrong, you’re a bringer of evil
The devil is never a maker
The less that you give, you’re a taker
So it’s on and on and on, it’s heaven and hell, oh well

The lover of lifes not a sinner
The ending is just a beginner
The closer you get to the meaning
The sooner you’ll know that you’re dreaming
So it’s on and on and on, oh it’s on and on and on
It goes on and on and on, heaven and hell
I can tell, fool, fool!

Well if it seems to be real, it’s illusion
For every moment of truth, there’s confusion in life
Love can be seen as the answer, but nobody bleeds for the dancer
And it’s on and on, on and on and on….

They say that lifes a carousel
Spinning fast, youve got to ride it well
The world is full of kings and queens
Who blind your eyes and steal your dreams
Its heaven and hell, oh well
And they’ll tell you black is really white
The moon is just the sun at night
And when you walk in golden halls
You get to keep the gold that falls
Its heaven and hell, oh no!
Fool, fool!
Youve got to bleed for the dancer!
Fool, fool!
Look for the answer!
Fool, fool, fool!

Cselő mondja:

Bármennyire is sok a feladat, feszítenek a határidők, egy pillanatra meg kell állnom.

Tegnap, május 16-án vasárnap este 7 órakor értem haza az irodából egy MetalFesttel kapcsolatos munkamegbeszélésről. Leültem a gép elé és egyből rákerestem a Dio-val kapcsolatos friss hírekre. A Hammerworld oldalra is felkerült az üzenet vasárnap reggel, miszerint a Dio rajongók ne aggódjanak, a pletykák nem igazak, Dio még él. De nagyon rossz volt a Wendy Dio-tól érkező közlemény hangneme. Szomorú és elkeseredett volt, a szóhasználatból lehetett tudni, itt nagyon nagy a baj!

És akkor bejött Ronnie hivatalos oldala, ahol nem volt más, csak fekete háttér és egy egyszerű fehér betűkkel kiírt üzenet:
RONNIE JAMES DIO ELHUNYT!

Most úgy érzem, mintha egy közvetlen hozzátartozóm ment volna el. Talán megbocsátható, de könnyek szöktek a szemembe, percekig csak ültem a gép előtt és bámultam a megdöbbentő hírt. Aztán nem tudtam mit csinálni, megkerestem életem legfontosabb metal albumát, a Black Sabbath 1980-as Heaven and Hell korongját és végighallgattam.

Csak ma reggelre tudtam elkezdeni gondolkodni. Fényképeket kerestem, számomra nagyon fontos fotókat (csak az a rettenetes szemüveg ne lenne rajtam! :-)) és közben végiggondoltam, hol is kezdődött és hogyan folyatódott a kapcsolatom a világ legfontosabb metal énekesével, örök kedvenc énekhangommal, egy nagyon gazdag fantáziával megáldott, zseniális dalszerzővel és színpadi előadóval, aki annyi szép percet szerzett a zenéjével, a szövegeivel.

Emlékszem, amikor egy 1978-as jugoszláv családi kiránduláson Black Sabbath albumokat készültem venni egy helyi lemezboltban, amikor édesapám kollégájának fia, egy nálam négy évvel idősebb srác a kezembe nyomta a Rainbow On Stage dupla bakelitjét a következő megjegyzéssel: „Ha szereted a kemény zenét, akkor ezt meg kell hallgatnod. Egy Dio nevű fickó énekel rajta. Olyan a hangja, hogy nem bírsz majd szabadulni tőle”! És igaza lett.

Még ott helyben megvetette velem a Rising és Long Live Rock’n’roll albumokat is. Alig vártam, hogy hazaérjek és feltegyem a lejátszóra a korongokat. Megbabonáztak a borítók. A Rising szivárványt markoló ölke, a kastély, az On Stage album kiahajtható borítója, a szivárványt mintázó színpadi világításról a fotó. Valami hihetetlen misztikum áradt ezekből a lemezekből.

Emlékszem, amikor még azon a nyáron a Balatonon két hétig csak az On Stage szólt a hordozható magnómból. Egy stégnyi gyerek torkán nyomtam le a dupla koncertalbum teljes anyagát. A két hetes nyaralás végére mindenki fújta angolul a Stargazer és a Long Live Rock’n’Roll szövegét, pedig akkor még az orosz volt a kötelező idegen nyelv!

Aztán emlékszem, amikor Ozzy kivált a Sabbathból és felröppentek a hírek, hogy esetleg Ronnie James Dio lesz az új énekes. Tudtam, hogy ez a tökéletes választás és nagyon drukkoltam, hogy igaz legyen a hír! Máig megvan az Ifjúsági Magazin kitépett oldala, melyet az asztalom melletti szekrény oldalára ragasztva tartottam, amiben megírták az erről szóló infót..

És tisztán emlékszem arra a napfényes vasárnap délelőttre 1980-ban, amikor az asztalomnál ülve hallgattam Cseke László műsorát a Szabad Európa rádión (emlékszik még valaki, milyen nehéz volt zenéhez jutni akkoriban? Sistergett a rádió, mert a komcsik zavarták az adást, nehogy bejöjjön az a fránya imperialista metal zene az országba!) És én megpadlóztam a gyönyörtől, amikor megszólalt a Children of The Sea, majd pedig a lemezt indító Neon Knights, amit később a Magyar Rádióban a hozzáértő DJ – talán B.Tóth László? – Neonfényes éjszakák-ként konferált fel!

És persze ezernyi emlékem van még: ahogy öcsémmel, kezdő amatőr metal zenészekként próbáltuk eljátszani a Heaven And Hell nótáit, ahogy el voltam bűvölve a Mob Rules és a Live Evil borítójától és muzsikájától. Emlékszem, mennyire sokkolt, amikor jött a hír, hogy Dio kiválik a Sabbathból, mert rohadtul összevesztek Iommiékkal, mivel az a pletyka járta, hogy Dio éjjel belopódzott a stúdióba, hogy hangosabbra állítsa az éneksávot a Live Evil albumon.

Emlékszem, amikor megjelent az első Dio album, a Holy Diver és kikészültünk az új gitáros, bizonyos Vivian Campbell játékán és a zseniális nótákon.
Emlékszem, ahogy ’84-ben egy sötét, Klauzál téri lakásban megbűvölten néztük a haverokkal az addig sosem látott Dio klipeket.
Emlékszem, amikor 1992-ben, az újjáalakult Black Sabbath-tal először láttam élőben Ronnie-t egy nyári fesztiválon.

És persze emlékszem az első személyes találkozásra, amikor a Strange Highways turné bécsi állomásán másfél órán keresztül beszélhettem vele. Dio-ról sokféle hír keringett, hogy kis Hitler, egy kis akarnok zsarnok, hogy elviselhetetlen a természete, stb. Azonban én egy végtelenül kedves, intelligens, figyelmes emberrel ismerkedhettem meg, aki minden kérdésemet akkurátusan válaszolta meg, jól megfogalmazott és rendkívül informatív mondatai, a hangja azóta is a fülemben cseng.

Olyan volt, mintha mindig is ismertem volna, mintha régi barátok lennénk, aki hosszú ideje nem találkoztak és most a lehető legtöbb témát megbeszélik. Vicces volt, minden szavát lehetett érteni és úgy bánt velem, mint egyenrangú partnerrel, régi barátjával.

Emlékszem, amikor 2004-ben először vittük el az akkor még 8 és 5 éves kislányainkat egy ausztriai klubkoncertre, mert feltétlenül akartuk, hogy legalább egyszer ők is lássák a Mestert élőben. Persze, aztán még többször is megnéztük Dio-t együtt, hol a Dio Band-del, később pedig két napon egymás után, amikor Katowicében játszott a Heaven And Hell-lel, majd másnap Balingenben a Bang Your Head fesztiválon!

Hihetetlenül örültem, amikor felröppent a hír, hogy a Heaven And Hell új stúdióalbumot csinál. Bár nem minden nóta tetszett maradéktalanul, óriási volt friss dalokat hallani attól a négy embertől, akik a 80-as évek elején megajándékoztak azokkal a felejthetetlen Black Sabbath dalokkal!

Dio munkássága egész nemzedékekre hatott, dalai irányt szabtak ezernyi banda számára, ma már szintén híres zenészeket indítottak el a pályán. Tudom, velem együtt most a teljes metal közösség gyászol. Igen, igazságtalan, hogy a jó embereket ragadja el korán a halál. Dio még csak 67 éves volt, tele energiával, alkotókedvvel, gondolatokkal, tervekkel. Hihetetlen munkabírásával képes volt egy majdnem egy éven át tartó világkörüli turnét végignyomni a Heaven And Hell zenekarral, majd amikor végetért a kör azonnal bejelentette, hogy levezetésként még saját bandájával, a Dio-val tesz egy európai kirándulást. Már éppen csomagoltunk, hogy induljunk megnézni őt, amikor érkezett a hír, hogy le kellett mondani a turnét, mert Dio-nál gyomorrákot diagnosztizáltak.

És most, fél évvel később, május 17-én reggel itt ülök a nappalimban, a hi-fiben szól a Lonely Is The Word, kint tombol az ítéletidő, de belül nagy a csend. Ahogy a feleségem, Barbara, aki a párom immár több, mint húsz éve megjegyezte néhány perce: „Ez egy kicsit olyan, mintha a heavy metal is meghalt volna.” És milyen igaz! Dio halálával egy kicsit meghalt a heavy metal is. Legalábbis egy kicsi, de nagyon fontos része.

Hiányozni fog a színpadon éneklő Ronnie hangja, azok a csodálatos, egyedi énekdallamai és azok a misztikus, egyedi világú dalszövegei, amelyekből már nem készül több album. A metal műfaj egyik legnagyobb alakja volt ő, aki most elment. Azonban a szerencse az, hogy az eddig megírt és elénekelt dalai velünk maradnak, minden nap meghallgathatjuk őket, erőt meríthetünk belőlük. Ő pedig tovább él ezekben a dalokban. Valóban mindig velünk lesz.

Long Live Rock’n’Roll!

Cselőtei „Stargazer” László

Ui: Azt gondolom, velem együtt sok millió rajongó gyászol most. Ha neked is vannak gondolataid, élményeid Dio-ról, akkor ne habozz, írd meg, emlékezzünk rá minél többen! Én pedig most leülök és időpontot egyeztetek egy tetkóssal. Már régen terveztem egy Heaven And Hell tetoválást. Azt hiszem, most itt az ideje megcsináltatni. Mert az élet tényleg MENNY ÉS POKOL!

forrás: http://hammerworld.hu/2010/05/16/ronnie-james-dio-elhunyt-a-legendas-enekes/

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s